Ferrari 458 Spider: Mestermunka

Ugyanannak a modellnek a nyitható keménytetős kabrió variánsa általában nehezebb, picit lassúbb és valamivel szomjasabb – és olykor még egy kicsit esetlenebb megjelenésű is, hiszen valahová a tetőt is be kell hajtogatni. Általában így van, de a Ferrari 458 Italia kabrióváltozatára, a Spiderre mindez nem igaz.

Ami a külcsínt illeti: a Ferrari 458 Spider sokak szerint még a formatervezési remekműnek tekinthető testvérénél, az Italiánál is szebb, de legalábbis különlegesebb. E vélemény valószínűleg az utascella mögötti rész – amely túl nagy ahhoz, hogy egyszerűen csak „far”-nak tituláljuk – miatt terjedt el, amely formai tisztaságával, valamint a legnemesebb sportautós hagyományokat követő, az ülések mögött található „pillérekkel” garantáltan párássá teszi minden valamirevaló autórajongó szemét. A hátsó traktus természetesen tökéletesen illeszkedik az összképbe, már csak azért is, mert nem túl vaskos (nem úgy, mint Ferrari Californiáé).

Ferrari SpiderMindez a német Webastótól származó kétrészes, alumíniumból készült – mindössze 14 másodperc alatt nyíló és záródó – keménytetőnek köszönhető, amely összehajtva igen kis helyet foglal el. Nem mellékesen pehelysúlyú, hiszen tömege 25 kilogrammal alacsonyabb, mint egy átlagos vászontetőé. Ne feledjük: a nyitható keménytető helyett eddig azért volt szokás vászontetőt alkalmazni, mivel utóbbi könnyebb, így a merevítések mellett nem pakol további plusz terhet az autóra.

Ferrari SpiderA Ferrari 458 Spider azért így is nehezebb, mint az Italia, bár a 41 kilogrammos súlytöbblet nem túl eget rengető – főleg, ha az adatban a tető és annak mozgató mechanizmusa mellett benne foglaltatnak az ilyenkor elengedhetetlen merevítések is. Apropó, merevség: az Italia karosszériája ugyan 30 százalékkal nagyobb csavarószilárdságú, mint a Spideré, ám utóbbi modell menettulajdonságain mindez abszolút nem érződik.

Ferrari SpiderA vérpezsdítő külső és belső dizájn csak ízelítőt ad abból, hogy mi vár ránk a 4,5 literes, V8-as, 90 fokos hengerszögű, 570 lóerős, 540 Nm csúcsnyomatékú motor beröffentése után. A menetteljesítmények, nevezetesen a 3,4 másodperces 0–100-as sprint (amely megegyezik az Italia gyorsulási adatával), valamint a 325 km/órás végsebesség már leírva is elképesztőek, a valóságban azonban szinte euforikus vezetési élményt biztosít a Spider az ülésbe préselő brutális erő, valamint a motor fantasztikus koncertje miatt. A hanghatásokat természetesen nem bízták a véletlenre: a motor tervezésekor külön figyelmet fordítottak a különböző terhelésnél jelentkező akusztikai hatásokra.

Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?