Ha így haladunk akkor egy kis kreativitással és persze egy 3D-s nyomtatóval otthon is elkészíthetjük majd saját, egyedi autónkat. Igaz, ma még ez túlzásnak látszik, de amilyen rohamosan fejlődik ez a technológia semmi sem kizárt belátható időn belül.
A 3D nyomtatás hatalmas port kavar manapság, és egyre több területen látjuk a gyakorlati hasznosításának a lehetőségeit. Épületek, emberi csontok, és most már a Stratinak köszönhetően a technológia az autóépítés területén is új fejezettet nyithat.
A Local Motors által a 3D nyomatás technológiájával mindössze 44 óra alatt készített Strati csak 40 alkatrészből áll, miközben egy hagyományos eszközökkel épített autóban több mint 20 000 alkatrész is lehet. A különleges járművet a kis arizonai cég az International Manufacturing Technology chicagói kiállításán mutatta be.
„Mi vagyunk az első cég, akik a 3D technológia segítségével autót építettünk szénszál erősítésű, hőre lágyuló műanyagból” – nyilatkozta az autó bemutatóján a Local Motors vezérigazgatója, John Rogers. „De a jövőben az ülések, a karosszéria, a műszerfal, a középkonzol, és a motorháztető is 3D technológiával készül.”
A kétszemélyes elektromos autó 50 mérföld/órás (80 km/h) végsebességre képes, a 62 mérföld (100 km) hatótávolságú, 3,5 óra alatt feltölthető járműnek azonban csak a karosszériája készült a 3D nyomtatás technológiájának az alkalmazásával. A karosszériát fekete, szénszál erősítésű hőre lágyuló műanyag lapokból 44 óra alatt építik meg, de a cég tervei szerint hamarosan erre már 20 óra is elegendő lesz. Az autó többi része, így az abroncsok, az ülések, az akkumulátorok, a vezetékek, a felfüggesztés, a kerekek, az ablakok, az elektromos motor azonban még a hagyományos módszerekkel készül. Ezen hagyományos alkatrészek egyébként a Renault elektromos autójából, a Twizy-ből származnak.