A Jaguar Project 7 tanulmányautó a 2013. évi Goodwoodi Sebesség fesztiválon debütált. Műszaki alapjait a Jaguar vadonatúj kétüléses, vászontetős sportkocsija, a „2013 Év Világ Legszebb Autója” cím birtokosa, az F-Type adta.
Ami a külső változásokat illeti, borítóidomot helyeztek el a vezető feje mögött, egyedi kialakítású szénszálas karosszéria-elemeket (új első alsó légterelő, oldalsó kötények és hátsó diffúzor) fejlesztettek ki, alacsonyabb lett a szélvédő, és átdolgozták az első lökhárítót. Az autó utasterében egyetlen darab, versenyövekkel szerelt, kompozit szerkezetű ülés, valamint bukósisak-tartó és egyedi belső szerelvények találhatók. A Project 7 neve arra utal, hogy a Jaguar minden más brit autógyártónál többször: hét alkalommal nyert a Le Mans-i hosszú távú versenyen (1951 és 1990 között), míg a kék fényezés az 1956-57-es, legendás Jaguar D-type modelleket idézi.
A Project 7 nem statikus tanulmány, hanem egy teljes funkcionalitással bíró, nagyteljesítményű sportautó. Az F-Type merev, teljes egészében alumínium szerkezete tökéletes kiindulási pont volt az autóhoz, amelynek hajtását a Jaguar 5,0 literes, kompresszoros V8-as erőforrására bízták a mérnökök. Ennek 550 lóerős teljesítménye 55 lóerővel, 680 Nm forgatónyomatéka 55 Nm-rel nagyobb az F-Type V8 S adatainál.
A nagyobb teljesítmény (amely a Jaguar nyolcfokozatú Quickshift automata sebességváltóján és elektronikus aktív differenciálművén keresztül jut el a hátsó kerekekhez) mellett a Project 7 kerámiaborítású, nyitott kipufogórendszert kapott, hasmagasságát 10 mm-rel leültették, és egyedi hangolású rugókat és lengéscsillapítókat építettek be.Ian Callum formatervezési igazgató folyamatosan arra buzdítja munkatársait, hogy igyekezzenek túllépni a klasszikus dizájn keretein. A Project 7 az ő szakértő irányításával, mindössze négy hónap alatt jutott el Cesar Pieri formatervező korai, kísérletezgető vázlatától a versenypályáig. Pieri az autók és motorkerékpárok iránti rajongását, a Jaguar általa oly nagyra becsült hagyományait és az F-Type fejlesztése során szerzett ismereteit egybegyúrva hozta létre a lendületes profilú, rövidített szélvédős, versenyhangulatú ruhába öltöztetett, együléses sportautót. Miután digitálisan lemodellezték, a márka tervezői megformálták a Project 7 agyagmodelljét. Amikor ezt véglegesítették, már vészesen közeledett Goodwood, így a Jaguar fejlesztői a formatervezőkkel szorosan együttműködve gondoskodtak arról, hogy a végső tanulmány maximálisan hű maradjon az eredeti elképzeléshez.
A Jaguar sportos vérvonala és innovatív ambíciói tökéletesen testet öltenek ebben az autóban, annak érzéki formavilágán keresztül éppúgy, mint a lenyűgöző menetteljesítményekben. Az autó szinte beszippantja az embert, annyira erős a személyisége. Csordultig tele van vággyal – egyértelmű, hogy nincs más célja, csak hogy élvezetet nyújtson. A Project 7 maga a színtiszta, hamisítatlan Jaguar.
Az aerodinamikai módosítások között említést érdemel a szénszálas első alsó légterelő, az oldalsó kötények, a nagyméretű hátsó diffúzor, valamint a 14 fokos belépőszögű, rögzített szárny, amelyek együtt mélyen ülő, egységes, izmos karakterrel ruházzák fel a Project 7-et. Az oldalsó légbeömlők és a gépházfedélen kialakított szellőzőnyílások szintén szénszálas anyagból készültek. A karbon-alumínium külső visszapillantó tükröket az a Jaguar C-X16 tanulmányautó ihlette, amelyből az F-Type született.A szélvédőt alacsonyabbra vágták, az új orrkialakítás módosított légbevezető nyílásokat és fényszórókat tartalmaz, utóbbiak krómozott helyett fényes fekete keretet kaptak. Az autó 20 colos „Blade” kovácsolt könnyűfém keréktárcsákon gördül, amelyeket szénszálas betétek díszítenek.
A Project 7 belső kialakítása nem kevésbé lenyűgöző. A vezető az eredetinél 30 mm-rel lejjebb ültetett, kompozit szerkezetű kagylóülésben foglal helyet, testét négypontos versenyöv tartja. Az utasülés helyén különleges sisaktartó található, benne egyedi kialakítású Project 7 sisakkal, amelynek kék színe és grafikája megegyezik az autóéval, és amelyet külön szíj rögzít a beltérben. Az ülést, valamint az ajtók belső felületét tűzdelt rombuszmintázat díszíti, versenystílusban. A középkonzolon és a SportShift programváltóján szénszálas betétek találhatók, a motorindító gomb fényes fekete kivitelű, a kormánykerék alumínium váltófüleket kapott.