Egy olyan luxusmárkának, mint a Lamborghini, értenie kell a fényűzéshez és a túlzásokhoz. Ha pedig a Veneno Roadster vásárlóköréről beszélünk, mindent oda kell tenni, hiszen a mindössze 9 példányban elkészülő típus nem evilági árcédulával rendelkezik.
A nyitott Veneno bemutatkozásának helyszíne nem kevesebb, mint egy anyahajó volt. A 240 méter hosszú úszó harci gépezet, mint környezet remekül illett a száguldó bika marcona, túlzó külsejéhez, így valószínűleg nem a helyszínválasztáson múlott, hogy gazdára talál-e az összes példány. Már csak azért sem, mert az Abu Dhabi-ban történt bemutatón valószínűleg anyahajó helyett ehhez elég lett volna az utcára kitenni a nagy feltűnést keltő példányt – meglehetősen gyorsan eljutott volna a potenciális vásárlókhoz a különleges négykerekű híre. Arról sajnos nem osztott meg információt a Lamborghini, hogy végül mennyiért kapkodták el a 9 elkészülő példányt, de annyi biztos, hogy az árcédulán álló összeget forintban milliárdos nagyságrendben a legkönnyebb leírni.
Az amúgy is lélegzetelállító teljesítménnyel felruházott Aventadort az olaszok képesek voltak még tovább hevíteni, így született meg a mindösszesen négy példányban létező Veneno, melynek az első, 0-s sorszámú darabját nem értékesítették. A különleges négykerekű minden porcikája a funkcionalitás jegyében született, és bár sokaknak nem nyerte el a tetszését, abban mindenki egyetért, hogy egy ilyen ritkaság létezését minden autórajongónak becsülnie kell.
Azok után, hogy a Veneno mind a három értékesítésre szánt példányát az egymilliárd forintos vételár ellenére igen hamar elkapkodták, a gyártó úgy döntött, hogy az alapok megléte miatt viszonylag kis ráfordítással kivitelezhető Roadster variánst is „piacra dobja”. Megháromszorozták az eladásra szánt mennyiséget a zárt tetejű verzióhoz képest. Ára nagyságrendileg megegyezik a „hagyományos” Venenóéval.
Az autó egyéb tulajdonságai változatlanok maradtak, így továbbra is a 750 lóerős, 6,5 literes V12-es szívómotor hajtja mind a négy kereket. A felhasznált anyagok is megegyeznek zárt verzióéival, így a cfrp (carbon-fiber-reinforced-polymer) széleskörű felhasználása erre a modellre is jellemző. Mindössze 40 kilóval lett nehezebb a Roadster, ez 1490 kilogramm saját tömeget jelent, ezzel egy tizedmásodpercet rontva „csak” 2,9 szekundum alatt éri el a mutató a 100 km/h-s referenciaértéket.
Abban biztosak lehetünk, hogy a kilenc példány közül több is a Közel-Keleten, autógyűjtők személyében talál majd gazdára, így meglehetősen kicsi rá az esély, hogy a 2014 folyamán legyártott szupersportautók szembejöjjenek velünk az utcán. Pedig akár tetszik, akár nem, kétséget kizáróan impozáns látványt nyújthat élőben a Veneno Roadster.