Harry Morgan őrűlt ötlete volt, hogy három kerék is elég a száguldozáshoz. Nem kell nagy karosszéria, elég egy jó motorkerékpár motor egy egyszerű sebességváltó és rajtra készek! Igen ám, de ez az ötlet az 1900-as évek elején pattant ki a brit fiatalember fejéből. Így közel 100 év után ragadta meg újra az alkalmat a hagyományos favázas sportkocsit gyártó Morgan és hozta vissza a köztudatba a 3 kerekű masinát!
Az 1909-től 1953-ig gyártásban lévő élményautó újkori átirata persze már a modern technikára támaszkodik, noha az előzetes tervekkel ellentétben a hajtásról nem a Harley Davidson erőforrása gondoskodik, hanem az említett gyártó termékeinek finomhangolására szakosodott S & S elnevezésű vállalat saját, kéthengeres 1,8 literes V-motorja, ami 115 lóerős teljesítményével nem csak erősebb lett a vártnál, de így a modell tömegéből is sikerült lefaragni egy keveset. Érdekesség, hogy az eredeti VW Bogár nyugdíjazása óta ezzel először hajt léghűtéses erőforrás olyan járművet, ami nem motorkerékpárnak minősül.
Ha valaki első ránézésre távolságtartó maradna a Morgan tákolmányával szemben, egyáltalán nem vetnénk meg érte. Gondoljunk csak bele, hogy átlagos testalkatú utasokkal a fedélzeten, gyakorlatilag egy Porsche 911-es tömeg/teljesítmény arányával bíró járműbe szándékozunk beülni, ami mellőz mindenféle biztonságérzetet, s az első apró tárcsafékek és a hátsó dobfék triumvirátusa sem valami bizalomgerjesztő. Miközben a hajtott kerék jól tapadó Toyo Proxes abroncsot kapott, addig az elsőkön csak keskeny Avon, motorkerékpárra szánt gumik feszítenek. Döbbenetes számok következnek a gyorsulás és a végsebesség tekintetében is, előbbi 4,5 másodperc, utóbbi 185 km/h. És mindez három keréken!
A negyedik kerékről való lemondás ellenére sikerült ügyesen kiegyensúlyozni a járművet, ami ugyan nevetségesen fest, de pokolian száguld, miközben a visszajelzések olyan közvetlenek, mintha saját zsigereinkben éreznénk az út minden apró jellegzetességét. A 100 km/órás sebességet itt 160-nak véljük, ezért aztán a közúti közlekedés szabályainak megszegése nélkül is igazi adrenalinforrás a háromkerekű. Nem számít, hogy semmi sincs szervózva, hogy nincs semmi, ami rajtunk kívül segíthetne minket, ha baj van – hiszen még ponyvatető sincs, ami megvédene minket az időjárás viszontagságaitól. Van viszont vezetési élmény, sikongatás, örömkiáltás és véget nem érő küzdelem – nem is a géppel, mint inkább önmagunkkal.