Audi S3 Cabriolet: Olyan erős, mint még soha

Az Audi bemutatta az alsó közepkategória első S Cabriolet modelljét. A nyitott négyüléses modell vetélytárs nélkül áll piaci szegmensében. 2.0 TFSI-motorja 300 lóerőt teljesít, és a quattro összkerékhajtással készül.

Az Audi S3 Cabriolet már megjelenésében is kimondottan sportos karakter. Hosszúsága 4,43, tengelytávja 2,60, szélessége 1,79, míg magassága 1,39 méter. Formavilágát elegánsan megnyújtott és kiegyensúlyozott arányok jellemzik, oldalát precízen meghúzott vonalak és izmos hatást keltő, domborodó felületek alkotják.

A nyitott, négyüléses modell elektrohidraulikus mozgatású vászontetővel készül, tömegét magnézium, alumínium és nagyszilárdságú acélfajták széles körű alkalmazásával tartották alacsonyan tervezői. Utastere zajszintjét a tető intenzív csillapító hatású habbetétje mérsékli hatékonyan. A vászontető háromféle színben szerepel a kínálatban, nyitása és zárása pedig – 50 kilométer/órás tempóig akár menet közben is – mindössze 18-18 másodpercet igényel. Baleset során aktív borulásvédelmi rendszer óvja a bennülőket.

Az Audi S3 Cabriolet hajtásáról a 2.0 TFSI aggregát csúcsváltozata gondoskodik, amely 5500 és 6200 percenkénti fordulatszám között 300 lóerő teljesítménnyel szolgál, 380 newtonméter maximális forgatónyomatéka pedig az 1800-5500 közötti fordulatszám-tartományon mindvégig a vezető rendelkezésére áll. Az S tronic sebességváltóval az új nyitott, négyüléses Audi álló helyzetből mindössze 5,4 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/h-s tempóra, végsebességét pedig 250 km/h-ra határolja le az elektronika. Az Audi S3 Cabriolet saját tömege (vezető nélkül) csupán 1620 kg Utascelláját nagy arányban”különösen nagy szilárdságú acél” alkotja, míg motorházfedelének anyaga alumínium.

Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?