Miután a 2000-es években sikertelen volt a Maybach újjáélesztése önálló márkaként, a Daimler újragondolta a céget a Mercedes-Benz részeként. Az újratervezést követően a cég megkapta a Mercedes S-osztályt és ma már nagy választékban kínálja az olyan fantasztikus autókat, mint a zászlóshajónak számító, nagy tengelytávú S600 Pullman. A felhozatal még a napimádó milliomosoknak is kedvez mostantól a Maybach 650 bevezetésével a piacra.
A Mercedes-Maybach 600-hoz hasonlóan, a kabrióváltozat is a luxus megtestesítője, habár egy teljesen más szintre emeli azt formavilágával és anyagválasztásaival, amiknek a vásárlók kívánságai sem tudnak határt szabni. A gépháztető alatt 6 literes V12-es motor található, aminek teljesítménye 630 lóerő, a nyomaték pedig 1000 Nm, a 100 km/h-s sebesség eléréséhez elég 4,1 másodperc, a végsebesség pedig 250 km/h.
A tető ugyanolyan, mint a hagyományos S-osztály kabrióé, csukott állapotában minimális menetzaj azért beszűrődik az utastérbe. Nyitott állapotában a szélfogó biztosítja a csendes utazásélményt. A fényűzően kialakított belső tértől eltekintve, magát a designt finomság jellemzi. Habár az első lökhárító és a hátsó kipufogó új, az S650 nem változott sokat az S65 AMG Cabriolethez képest, amivel megegyező motort és alvázat kapott. A fő változás a minden eddiginél több krómelem használata.
A felsorolt tulajdonságokkal rendelkező luxusautót mindösszesen 300.000 euróért már a miénk is lehet, de azok akik ezt az összeget kissé túlzónak tartják, a kocsi megtekinthető lesz a Los Angeles-i Motor Show-n.