Pininfarina Sergio: Az első hat

Csak egy nagyszerű tanulmánynak indult, de immár sorozatérett valósággá vált a Pininfarina tavaly Genfben bemutatott koncepció modellje. A Sergio eredetileg a tervező stúdió és a „lovacskás” autógyár közötti 60 esztendős évfordulóra készült, egy évvel a főtervező Sergio Pininfarina halála után.

A Sergio formavilágá sokat finomodott a koncepció óta, ebben nagy szerepet játszik az is, hogy míg korábban csak a formákra kellett figyelni a Pininfarina stúdiónak, most tulajonképpen egy meglévő alapmodellt, a 458 Italiát szabták át „Sergio-sra”. A karosszéria váza a kabrió 458-assé, de tömegéből sikerült több mint 100 kg-ot lefaragni. A korábbi koncepcióval szemben a Sergiónak immár van első szélvédője, és orr-részt is jobban átdolgozták. Mivel mozgó járműről van szó, szükség volt látványos és a szériától eltérő lámpatestekre is.

Pininfarina SergioA mindössze 6 darabos limitált széria első kocsija a Közel-Keleten, Abu-Dhabiban talált vásárló és egyébként ez a kocsit az átadás előtt ki is állítják majd a Ferrari szalonban. Itt piros külső szín és fekete belső mellett döntött a vásárló, de a további öt modellnél is lehetőség van arra, hogy a leendő vásárló, mind a kocsi színébe, mind a felhasznált anyagokba beleszólhasson. A kocsi utastere egyébként nagyjából megegyezik a 458 Italiaéval, de a műszerfalpn elhelyezett „Sergio” felirat jelzi itt most másról van szó.

Pininfarina SergioA műszaki alapokat a 4,5 literes, V8-as erőforrás adja 605 lóerős teljesítménnyel. A Sergio esetében nem a motorerőn, hanem a dizájnon van a hangsúly, ennek a 3-as másodperces 100-as sprint és 300 km/h feletti végsebesség miatt nincs miért szégyenkezni.

Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?