A Mercedes-Benz modellekre szakosodott tuningcégnél mostanság a 800-as szám a nyerő, legyen szó kabrióról, sportkocsiról, limuzinról vagy terepjáróról. A Brabus bűvős 800-asának alapjául egy V12-es erőforrás szolgál, és ez a teljesítmény 130 lóerővel több, mint a legerősebb utcai SL, az SL 65 AMG Black Series teljesítmény csúcsa.
Az autó a Mercedes legerősebb utcai sportmodelljének, a 670 lóerős SL 65 AMG Black Series átalakításával született. Az úgynevezett T65 RS motortuning során új csúcsminőségű turbókkal és kipufogórendszerrel látják el a 6,0 literes motort. Négy új intercooler segít hűteni a motorba érkező levegőt, ezek miatt került a motorháztetőre az érdekes karbonborítás.
A motorvezérlés átprogramozásával hangolták készre a V12-es motort, amelynek teljesítménye immár eléri a 800 lóerőt. A maximális nyomaték 1420 newtonméter, amely már 2100-as fordulatszámtól megkeserítené a hajtáslánc többi résztvevőjének életét. A Brabus azonban valódi használatnál 1100 Nm-re korlátozza a nyomatékot. Ellenkező esetben szétszakadnának az alkatrészek.
Ha ügyesen bánik a vezető a gázpedállal akkor 3,6 másodperc alatt futhatja meg a 100-as sprintet, 9,8 másodperc elteltével pedig akár 200 km/h-s tempóval is repeszthet az SL 800-assal. A végsebesség korlátozás miatt csak 320 km/h, de ha limitet elhagynánk akkor akár 350 km/h felett is száguldhatna a Brabus roadster.
Látványra a Ford Mustangot idéző gépháztető azonnal felismerhetővé teszi a 800-ast. Körben apró spoilerek, lökhárító toldalékok segítenek a leszorítóerőnek. Természetesen ezeket tudományos módon szélcsatornában dolgozták ki, figyelembe véve az autó óriási végsebességét is. A hátsó lökhárítóban egy külön diffúzor betét van, az optimális aerodinamikai egyensúly érdekében a műszerfalról vezérelhető. A 800-ashoz 20 colos könnyűfém keréktárcsák járnak elől, 9×20, hátul 10,5×20 méretben, nagy teljesítményű 255/30 ZR 20 illetve 305/25 ZR 20 méretű abroncsokkal kombinálva. Speciális programot kapott a felfüggesztés is, nagy sebesség mellett 25 mm-rel csökkenthető az autó hasmagassága. További segédszerkezet az önzáró hátsó differenciálmű.