A Miray koreaiul “jövőt” jelent. Ez a tanulmányautó a márka jövőbeni lehetőségeit reprezentálja a középen elhelyezkedő elektromos meghajtású rendszerével, amely nem csak maximális teljesítményt nyújt, de üzemanyag-takarékos is.
A Miray koncepcióautó egyúttal a Chevrolet versenyautók hagyománya előtt is tiszteleg. Megteremti az összhangot a 100. születésnapját ünneplő Chevrolet ikonikus dizájnja és jövőképe között. A Miray kicsi és nyitott, mint az 1963-as Monza SS, de egyben könnyed és előretörő is, mint az 1962-es Corvair Super Spyder. Az autó kifejező, aerodinamikus törzse a modern sugárhajtású vadászgépekre emlékeztet, amely a Le Mans sportautóra jellemző, felfelé nyíló ajtóival, lendületes vonalaival, karakteres oldalával és hangulatvilágításával együtt lenyűgözően mutatja meg a Chevrolet 100 éves örökségén alapuló jövőképet.
A belső kialakításban több helyen is visszaköszön a Chevrolet versenyzői múltja. A csiszolt alumínium, a bőr, a szövet és a fém felületek a sebességet sugallják – és a külsőhöz hasonlóan ezt is a vadászgépek stílusa inspirálta. A kettős pilótafülke a legendás Chevrolet sportautókat idézi, miközben nem csak a vezetőt szolgálja maximálisan, de az első utast is bevonja a vezetési élménybe. A hátsó ülésen utazók pedig egy kellemes burokban érezhetik magukat a műszerfal felső részéről érkező hangulat-világításnak köszönhetően. A tervezők különleges módszerrel oldották meg az információ megjelenítését: kivetítették a műszerfalra. A központi érintő-képernyő egy vadászgép orrát imitálja, mely egy alumínium támasztékba csatlakozik. Ezen a ponton, egy megerősített konzolban olvad eggyé a külső és a belső felület, ami egyben az autó első és hátsó részét is összeköti. A központi elhelyezésű indítógomb szintén egy vadászgépet idéz. A gombot benyomva kinyílik a “gép” fedele: az oszlopra szerelt, visszahúzható műszeregység megemelkedik és a fehér felületen az “Interaktív kivetítés” felirat jelenik meg.
A Miray futurisztikus jellemzői lélegzetelállítóak: a hagyományos visszapillantó tükrök szerepét mozgatható visszapillantó kamerák váltják fel, amelyek az oldalsó üvegből nyílnak ki elektronikusan. A menetirányba néző kamera pedig a GPS-el együttműködve összekapcsolja a navigációt a valós idejű videóval, megkönnyítve ezzel a városi vezetést. A Miray 1.5 literes, négy hengeres turbo motorja együttműködik az elektromos hajtóművel, így a jobb és bal oldali kerekeknek egyaránt határozott nyomaték-kontrollt biztosít, a tökéletes vezetési teljesítmény érdekében. A Miray középen elhelyezkedő elektromos hajtóműve közvetlenül a sofőr mögött és alatt helyezkedik el, így nem csak maximális teljesítményt nyújt, de üzemanyag-takarékos is. A Miray tanulmányautóban két, elöl beépített 15 kW-os elektromos motor dolgozik, amely a városi vezetéshez szükséges dinamikus gyorsulást tesz lehetővé károsanyag-kibocsátás nélkül. Az elektromos motorokat egy 1,6 kWh lítium-ionos akkumulátor táplálja, melyet a fékből visszanyert energia is tölt.