Ford: 9 éve ezzel jár a Mikulás

Ford: 9 éve ezzel jár a Mikulás
Ismét megérkezett Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás, akit a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren XVIII. kerületi óvodások és a Győr-Moson-Sopron megyei Lipótról érkező iskolások köszöntöttek. A Finnagora Finn Kulturális Intézet szervezésében tizenkettedik alkalommal hazánkban járó Joulupukki egyhetes programja alatt több városba és kisközségbe látogat el Magyarországon, ahol a nyilvános találkozók mellett iskolákat, óvodákat és árvaházakat is felkeres, amiben immáron kilenc éve az Autó Nexus Ford márkakereskedés lesz segítségére.

A finn Mikulás, akit egyhetes magyarországi körútján az idei évben is egy különleges ’Joulupukki-mobil’, egy egyedi módon felmatricázott Ford Tourneo Custom szállít a különböző helyszínekre. Mikulás napján délelőtt a budapesti MOM Sportban fogadja a gyerekeket, majd Szentendrére is ellátogat. Joulupukki 2002 óta immár hagyománnyá vált magyarországi körútjai során immár több százezer gyermekkel találkozott és sok-sok gyermeket ajándékozott meg, mindannyiuk számára mosolygósabbá téve december elejét, és meghittebbé varázsolva a szeretet ünnepére való készülődés heteit, ahogy idén is mindent megtesz majd, hogy minél több apróság számára szerezzen örömöt.

Joulupukki„Nagy öröm számunkra, hogy az Autó Nexus a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. támogatásával immáron kilencedik alkalommal segédkezhetett abban, hogy Joulupukki az ország számos helyére eljutva minél több gyermek számára szerezhessen örömet és igazi, felejthetetlen élményt ittartózkodása során a szeretet ünnepére készülve. Semmihez sem fogható az apróságok sugárzó arcának látványa, amikor megpillantják a ’Joulupukki-mobiljából’ kiszálló Igazi Mikulást.” – fogalmaz Császár Gábor, az autó Nexus Kft. ügyvezető igazgatója.
Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?