Ugyan a Magna Steyr által készített RCZ elveszítette az eredeti modell egyik legjellegzetesebb vonását, a dupla buboréktetőt, de valószínűleg kevesen fogják ezt bánni. A helyére ugyanis üvegből és vászonból készült tető került, mely 12 másodperc alatt hátracsúszik, kabrióvá varázsolva a meseszép kupét.
Nem házon belül, hanem a Magna-Steyr ausztriai üzemében készül a Peugeot RCZ nevű sportkocsi, amelyet arra választott ki a bérgyártás mellett beszállítóként is tevékenykedő cég, hogy azon prezentálja új tetejét. A View Top névre keresztelt rendszer egymáshoz kapcsolt üveg- és vízhatlan vászondarabokból áll, és az a lényege, hogy gombnyomásra nyitottá válik az utastér – ráadásul mindössze 12 másodperc alatt, hiszen az oldalfalakhoz nem nyúlnak a beépítés során, csak a tetőlemezt és a hátsó szélvédőt áldozták fel. Ennek az az előnye is megvan, hogy nem kellett extra merevítéseket beépíteni a karosszériába, azaz csak minimálisan lett magasabb a saját tömeg, miközben az élvezeti érték hatalmasat nőtt. Egyelőre nincs arról szó, hogy a Peugeot vagy bármely másik gyártó átvenné a View Top-ot. A tanulmányautó jövőjéről egyelőre senki sem nyilatkozott, de kedvező fogadtatás esetén elképzelhető a sorozatgyártása.